Sminksorozat szemüvegeseknek - #3 - őszi smink natúr kerethez

A mai bejegyzésben ismét a szemüveget viselő olvasóimnak fogok kedvezni! :)

A legtöbben tisztában vannak vele, hogy szemüveg alá másképpen sminkelünk, mintha nem viselnénk azt: figyelembe kell vennünk, milyen a lencsénk: kisebbíti, vagy nagyobbítja-e a tekintetünk, megváltozik-e az arcformánk a szemüvegkerettől, vagy igazodik hozzá, milyen színű az adott keret, figyelembe kell vennünk hajszínünket és még sorolhatnám. Az alapokról ebben, a korábbi bejegyzésben már írtam. :)

Szemüveg alá sminkeléskor és ezekben a csoportokban szoktam gondolkodni:
  • feltűnő, élénk színű keret esetén maradjunk a teljes natúr sminknél (melyre példát szintén a fenti bejegyzésemben láthattok a lila szemüvegemmel)
  • élénk keretnél kapja a főhangsúlyt orcánk, pirosítóval/bronzosítóval + erős highlighterrel (példa ebben a korábbi sminkemben ) , mivel az arccsont hangsúlyozása egyben kiemeli a keretünket is
  • natúr keretnél készíthetünk szájhangsúlyos sminket natúr szemsminkkel
  • illetve natúr keretnél készíthetünk színben harmonizáló szemsminket nude ajakkal 
Kontaktlencse viselésekor én annyira nem tartom be a vagy szem, vagy száj hangsúlyos sminkelést, belefér nálam két hangsúlyozott rész is,  de a szemüvegeknél abszolút bután venné ki magát, mivel a szemüveg egy harmadik hangsúlyos elem az arcunkon. 

A mai bejegyzésben a barna szemüvegemhez készítettem hozzá színben passzoló, arany-barna füstös szemsminket, nude ajkakkal és hangsúlytalan orcával. 

Collection lip butter '3- vintage rose' +L'oreal color riche gold 'pure gold' obsession arany rúzsa az ajkaimon




Felhasznált termékek:
  • Bourjois healthy mix alapozó 'light beige' árnyalatban
  • Rival de Loop young '01  természetes szőke' árnyalatú szemöldökceruza
  • Lora nyolcas szemhéjpúderpaletta '1'
  • S-he stylezone big magicvolume spirálja 
  • Avon extralasting zselés szemhéjtus - blackened metal
  • Avon pirosítógyöngyök 
  • Sunkissed glimmer compact higlighter
  • Cien ajakbalzsam az alsó három képen /vagy
  • Collection lip butter '3- vintage rose' +L'oreal color riche gold 'pure gold' obsession arany rúzsa az első képen
Tippek

  • Ha szemüveg alá készítünk füstös hatású sminket, mindenképpen vegyük figyelembe arcunk, illetve a keret arányait, általában nem húzhatjuk túl hosszúra a füstösítést, illetve nem is jó, ha túlságosan eldolgozzuk a széleket: egy élesebb határral fog legjobban kinézni a keret alatt.
  • A szemöldököt mindig gondosan szedd és formázd meg, ha szemüveget veszel fel!
  • Figyelj a tökéletes alapozásra, használd szem alatt korrektort, ha szükséges, mivel a szemüveg sokkal jobban kiadja a bőrhibákat!
  • A szempillafestéssel csak óvatosan!  Ha hozzám hasonlóan neked is már majdnem söpri a pillád a lencsét, tegyél fel csak egy réteg szempillaspirált, felesleges megkeményíteni és hosszabbítani őket a festékkel, hiszen annál könnyebben letörik majd, arról nem beszélve, hogy nem is tudod feltolni a szemüveged, tehát nincs is értelme hordani.
  • Vagy ha már ténylegesen söprik a pillák a lencsét, -mint pl. nálam a lila keretnél, ami sokkal közelebb ül az orrhoz- ne is spirálozz : festesd a pilláid kozmetikussal a szép sötét eredmény érdekében. 
Nagyon örülök, mert ezt a szemüveget csak néhány napja csináltattam, és ez az első szemüvegem ami alatt ki tudom spirálozni a szempilláim - persze csak egy rétegben, óvatosan, de már ez is fenomenális érzés. :'D

Hogy tetszett a smink? :)
      Ha tetszenek a bejegyzéseim, támogass a feliratkozásoddal! :)

Comments

Social media...

Follow I own the right for all of the published content on this website including written post and photo-content as well. It's illegal to use my own personal intellectual products without my permission. If you are about to use any content from the website please contact me by email :vallaldmagadblog@gmail.com

Popular Posts